
|
DÍJMENTES
FOGYASZTÓI
TAPASZTALATOK
TELEFONOS
TUDOMÁNYOS VIZSGÁLATOK,
SZAKVÉLEMÉNYEK Mostantól Európa számos országából megrendelhető az Olimpiq StemXCell őssejtfokozó kapszula.
|
Hála a magyar
kutatóorvosoknak, ma már nem szükséges
milliókat költeni őssejtkezelésre, Őssejtterápia
beültetés nélkül,
|
|
2006
februárjában hatodszor kellett volna kés
alá fekündnöm, hogy újra megműtsék
elvékonyodott hasfalamat. Szerencsémre
belázasodtam, így az operációt el kellett
halasztani. Hallottam az őssejtszaporító
készítményről, ezért úgy gondoltam,
a kés előtt jöjön az őssejtszaporító! A
koncentrátumból rendszeresen napi 1-1 kapszulát
szedtem, illetve szedek a mai napig is, mára |
A felnőtt őssejtek a csontvelőben keletkeznek,
és a véráramon keresztül jutnak el a
szervekhez, szövetekhez, alapvető funkciót töltenek be
a szerveink regenerációjában. A kor
előrehaladtával a termelődő őssejtek száma
jelentősen csökken. Az őssejtek
felhasználási lehetőségei a szervezet
számára multifunkciósak. Azaz bármilyen
más sejtté szerveződhetnek, átalakulhatnak.
Ha több őssejt áll rendelkezésre a
véráramban, akkor szervezetünk
megújulási folyamatai fokozódhatnak, illetve
bizonyos szerveink csökkent működőképessége
javulhat, ezért számtalan
"szervújító" műtét célja napjainkban
az őssejt transzplantáció.
Az őssejt kilép a
csontvelőből, bekerül a véráramba, eljut a
szervekhez, és a szerv sejtjévé válik. Ha
egy szerv nem működik optimálisan, akkor üzenetet
küld a csontvelőbe, amely felismeri az
információt, és küldi az őssejteket.
Ezeknek oda kell jutniuk a megfelelő szervhez, felismerni azt,
és a szövet sejtjeivé válni.
Ezátlal a szerv képes megújulni.

A gyermeki szervezet javító és építő képessége gyermek, felnőtt és idős korban jelentősen eltér. A tudósok megállapítása szerint harmincöt éves kor felett azért gyógyulunk egyre lassabban és nehézkesebben, mert szervezetünkben már nem szabadulnak fel az őssejtek olyan mértékben, mint fiatalabb korban. A születés után 20-25 millió őssejt van a vérben. Az életkor előrehaladtával az őssejt-termelődés fokozatosan lelassul, majd 60-70 éves korra a fiatalkorinak az egyötödére csökken. Minél több az őssejt a szervezetben, annál jobb az egészségi állapot!
Tudjon meg többet az őssejtkutatásról, iratkozzon fel hírlevelemre!
Ezeket az előnyöket ma már nem csak az őssejtterápiával, vagy őssejt transzplantációval érhetjük el, hanem a felnőtt őssejtek természetes szaporításával. Bizonyítást nyert, hogy az őssejtek – a vérbe kerülve – képesek a test károsodott vagy beteg részeire eljutni és ott épp szövetsejtekké alakulni.
|
Dikó
Edit szklerózis multiplexben szenved. |
Mielőtt továbbolvasna, kérem nézze meg egy Szabó László kutatásvezetővel készült riportot:
Az Olimpiq StemXCell őssejt szaporító és védő egy új magyar felfedezés, egy új termékkategória az étrend-kiegészítésben! Egy olyan természetes kapszula, amely elősegíti az őssejttermelést a szervezetben, s ezáltal még nagyobb hatékonysággal lesznek megelőzhetőek és kiküszöbölhetőek a különböző betegségek.
Olimpiq
StemXCell
őssejtszaporító és
védő kapszula

Hazai és nemzetközi tudományos - humán
és állat - vizsgálatok, valamint EU
Igazságügyi Szakvélemény igazolja, az
összetevők, a termék speciális
összeállítása alkalmas arra,
hogy a szervezet felnőtt őssejtszintjét a - vérben
és a szervekben -
az őssejt koncentrációját növelje
átlagosan 75%-kal.
Kérem olvasson bele a hivatalos terméktapasztalat-füzetekbe >>
Az Olimpiq StemXCell:
|
"Végre
újra mozog a lábam!” |
A kutatók több száz bevizsgált anyag közül a Föld különböző helyeiről választották ki az Olimpiq StemXCell őssejtfokozó kapszula összetevőit. Az egri és pécsi professzorokból álló csoport olyan, természetes anyagokból álló kivonatot készített, amely legalább hetvenöt százalékkal növeli a szervezet saját őssejttermelését.
Ha vásárolni szeretne, kérem kattintson ide>>
Ember István professzor és dr. Kiss István docens, a pécsi egyetem kutatói így nyilatkoztak: "Nem kizárt, hogy az őssejttermelődés ilyen módon történő inspirálása fontos lépés a jövő sejtterápiás gyakorlata felé. Ez az őssejt termelődését fokozó termék ugyanis "hozzásegíti” a szervezetet, hogy maga korrigálja sérüléseit, pótolja a betegség/baleset vagy egyszerűen öregedés következtében elvesztett sejteket. Ehhez nem kell izolálni, tisztítani és "in vitro” kultúrában tartani az őssejteket (mint például a köldökzsinórvért). S nincs szükség nehezen felkutatható donorra és a drága transzplantációs technikára sem, mint például a csontvelő-átültetésnél. Ha egyszer az őssejtek ott vannak minden szövetben, akkor "csak” aktiválni kell őket, mégpedig a megfelelő természetes anyag folyamatos bevitelével."
DÍJMENTES
hírleveleimből folyamatosan olvashat
a legújabb terméktapasztalatokról!
|
Czakó
Barbara SM (sklerozis multiplex) beteg. |
Az Olimpiq StemXCell őssejtfokozó kapszula megkönnyíti az őssejtek mozgását a vérben és a segítségre szoruló helyek azonosítását számukra. segíti a beépülést a szövetekbe, az osztódást a célszövetben, és a megfelelő specifikus sejtté alakulást. Az Olimpiq StemXCell őssejtfokozó kapszula "hozzásegíti” a szervezetet, hogy maga korrigálja sérüléseit, pótolja a betegség/baleset vagy egyszerűen öregedés következtében elvesztett sejteket.
A készítmény egy dologra hivatott, hogy a vérben lévő őssejt szintet minimum 75%-al megnövelje. Az a több millió plusz őssejt pedig már a biológia szabályai szerint fog eljárni. Azokra a területekre fog vándorolni és beépülni, ahol a legnagyobb a szöveti sérülés. Tehát a többit már a természetre és a szervezet önjavító mechanizmusára kell bíznunk.
Az Olimpiq StemXCell megvásárlásával nem őssejteket kap, hanem egy olyan készítményt, ami a csontvelői őssejt termelés fokozódását idézi elő. A készítmény még tartalmaz nagydózisú antioxidáns komplexet is, aminek a daganat megelőzése és a véráram szabadgyök mentesítése a célja. Mi nem gyógyítunk, csupán egy eszközt adunk azoknak a kezébe, akik szeretnének törődni a saját őssejt szintjükkel, ami fontosabb mutató, mint a koleszterin, vagy a vércukor szint, illetve a vérnyomás…
Az őssejtek ott vannak minden szövetben, akkor "csak” aktiválni kell őket, mégpedig a megfelelő természetes anyag folyamatos "bevitelével”.
Az Olimpiq
StemXCell őssejtfokozó kapszula két részből
áll.
Egy őssejt védő és egy őssejt
fokozó kapszulából.
Az őssejt védő (StemX) hatóanyagai: polifenolok, flavonoidok, rezveratrol.
Összetevők: zselatin, vörösszőlő, cirok, feketeszeder mag-héj liofilizált őrlemény, feketecseresznye héj liofilizállt őrlemény, feketeribizli mag-héj, liofilizált őrlemény, bodza, szilva, almahéj liofilizált őrlemény, színezék: Titán-dioxid, csalánlevél, mezei zsurló, bodzavirág, nyírfalevél szárított őrleménye.
Ha vásárolni szeretne, kérem kattintson ide>>
Hatóanyag napi adagban:
|
1 kapszula |
2 kapszula |
|
| Összes polifenol Ebből: - flavonoid - resveratrol |
15 mg 10,5 0,0075 |
30 mg 21 mg 0,015 mg |
Az őssejt szaporító (XCell) hatóanyagai:
pokiszacharidok,
triterpének, aminosavak, fucose, klorofill, likopin, amelyeket
az alábbi alapanyagok tartalmaznak.
Összetevők: zselatin, AFA (aphanizomenon flos-aqua), Black Cohosh
extract (2,5% triterpenoids), Fucoidan (Barnaalga-kivonat), Ganoderma
Lucidum, kendermag csíra, kendermag, klorofill, kukorica bajusz,
Lícium Barbarum gyümölcs, szinezék:
Titán-dioxid.
Nettó tömeg: 30 g (1 kapszula/0,500 mg)
Hatóanyag napi adagban:
|
1 kapszula |
2 kapszula |
|
| Aminosavak L-arginin L-glutamin L-asparagin |
2,7 mg 3,9 mg 2,3 mg |
5,4 mg 7,8 mg 4,6 mg |
| Poliszacharidok |
43 mg |
86 mg |
| Likoin (karotinoid) |
3,28 mg |
6,56 mg |
| Fucose |
7,9 mg |
15,8 mg |
| Black Cohost extract (2,5/ triterpenoids) |
10 mg |
20 mg |
Olimpiq StemXCell őssejt védő kapszula vértisztító, illetve olyan anyagokat (antioxidánsokat) tartalmaz, melyek megvédik az őssejtet a véráramban és a szerveknél a szabadgyökök támadásától! Elősegíti, hogy a csontvelőben felszaporodott őssejtek a megfelelő helyre eljuthassanak.
Az őssejtet is
támadó káros szabadgyökök ellen
a véráramban az őssejt útját
antioxidánsokkal, bioflavonoidokkal kell biztosítani.
Fontos továbbá, hogy ezek az őssejtek a
cirkulációt segítő anyaggal arra a helyre jussanak
el, hogy az átalakulást követően egy új
szív, bőr, csont, izom, ideg, vese, máj, tüdő, porc,
hasnyálmirigy, szem működődképes
egészséges sejtjeivé váljanak.
Az Olimpiq StemXCell őssejt védő kapszula koncentráltan tartalmaz Bio-flavonoidokat, Antioxidánsokat, antocianidineket, vértisztító gyógynövényeket!
Ha vásárolni szeretne, kérem kattintson ide>>
Az Olimpiq StemXCell őssejtfokozó kapszula egyedülálló összetételével rákészteti a szervezetünket, hogy a csontvelőben fokozza az őssejtek termelődését. Mivel az Olimpiq StemXCell kizárólag természetes hatóanyagokat tartalmaz, ezért semmilyen káros mellékhatása nincs!
OÉTI bejegyzési (notifikációs) számok: 2162/2007, 2163/2007
Kérem, olvassa el az Olimpiq StemXCell őssejtfokozó és védő kapszuláról megjelent újságcikkeket, melyekben számos terméktapasztalat szerepel, vagy nézze meg az Olimpiq StemXCell-ről szóló riportműsorokat itt>>
Javasolt
használat:
A két fő alkotórész javasolt
fogyasztási sorrendje: először az őssejt
védő kapszulát kell bevenni a nap bármely
szakaszában, majd 30-60 percet követően az őssejt
fokozót. Megelőzésre naponta 1-1 kapszula
javasolt, komolyabb egészségügyi probléma
esetén napi 2-2 kapszula szedhető maximum! Más
gyógyszerrel együtt szedhető, annak hatását
nem befolyásolja, de lehetőleg az őssejtfokozó
és más gyógyszerek bevétele
között legalább 2-3 óra teljen el!
Figyelem: az ajánlott
napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl!
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a
vegyes étrendet! Kisgyermekek elől elzárva kell tartani!
Nem tartalmaz: cukrot, mesterséges
színezéket, mesterséges aromát,
szóját, tejszármazékot, élesztőt,
tartósítót. Száraz, hűvös helyen
tartandó! Ne tartsa hűtőben!
A "felesleges" őssejtek visszavándorolnak a vérárammal a csontvelőbe.

Az őssejtek képesek a szervezetünkben olyan sejtekké átalakulni, differenciálódni, amelyek az inzulint termelik.
Az inzulin a cukrok sejtbe jutását teszi lehetővé, így csökken a koncentrációja a vérben. A tartósan magas cukorszint és cukorbetegség szövődményei jelzik, hogy az adott szervek, a sejtek károsodnak. A regenerációjuk csökkent.
A tartósan magas cukorszint és a cukorbetegség szövődményei jelzik, hogy az adott szervek, a sejtek károsodnak. A regenerációjuk csökken. Épp ebben a helyzetben van szüksége szervezetünknek több őssejtre.
1-es típusú diabétesz
A cukorbetegség ritkábban előforduló,
leginkább gyermek- és ifjúkorban kialakuló
fajtája. Oka többnyire a genetikailag erre hajlamos
embereknél fellépő autoimmun folyamat, amely
elpusztítja a hasnyálmirigy inzulintermelő béta
sejtjeit. Ezt követően a beteg csak inzulin injekciókkal
tartható életben. Ma hozzávetőlegesen 40-50 ezer
1-es típusú diabéteszes él
Magyarországon, közöttük kb. 2600 a 14 év
alatti gyermek.
2-es típusú diabétesz
Főként felnőttkorban jelentkező, gyakoribb fajtája, amely az esetek többségében szintén az örökletesen erre hajlamos embereknél az életmód problémák következtében fejlődik ki. Fő oka a túl bőséges táplálkozás, a túl kevés mozgás, a csökkent fizikai aktivitás, és az ezekből eredő elhízás illetve a mindezek nyomán kifejlődő inzulin rezisztencia. Miután e káros tényezőkkel egyre gyakrabban, már korai gyermekkorban is találkozunk, nem ritka a huszonéves fiatalok körében jelentkező 2-es típusú cukorbetegség. Ma Magyarországon az ismert 2-es típusú cukorbetegek száma 500-600 ezerre tehető.
Ha vásárolni szeretne, kérem kattintson ide>>
Az Olimpiq StemXCell SL hatóanyagai azok a természetes anyagok, melyek fontossága a cukorbetegek életminőségének javításában, kiegyensúlyozott vércukorszintjük biztosításában megkérdőjelezhetetlen szereppel bírnak. Ezen kívül a diabétesz mindkét kípusánál bekövetkező szövődmények kivédésére, a szervezet regenerációsd képességének javításával, a szövődmények leküzdésére is képessé válhatunk.
Természetes hatóanyagok: króm, cink, inulin, stevia, kecskeruta, gyermekláncfű, feketeáfonya-levél, koenzim Q10.
Tudományos vizsgálatokkal igazolt hatás!

Vércukorszinteredmények
az Olimpiq StemXCell SL
cukorbetegeknek ajánlott készítmény 5 hetes
fogyasztásával
Az őssejt védő cukorbeteg változat (StemX) hatóanyagai:
Összetevők: zselatin, inulin, stevia, kecskeruta fű, gyermekláncfű gyökér, fekete áfonya levél, Q10, Cink, vörösszőlő, cirok, feketeszeder mag-héj liofilizált őrlemény, feketecseresznye héj liofilizállt őrlemény, feketeribizli mag-héj liofilizált őrlemény, bodza, szilva, almahéj liofilizált őrlemény, csalánlevél, mezei zsúrló, bodzavirág, nynyírfalevél szárított őrleménye, színezék: Titán-dioxid, Króm.
Hatóanyag napi adagban:
|
1 kapszula |
2 kapszula |
|
| Összes polifenol Ebből: - flavonoid - resveratrol |
15 mg 10,5 0,0075 |
30 mg 21 mg 0,015 mg |
| Q10 coenzym |
50 mg |
100 mg |
| Inulin 95% |
50 mg |
100 mg |
| Cink |
4,75 mg RDA 31,7% |
9,5 mg RDA 63,4% |
| Króm |
60 µg RDA 50% |
120 µg RDA 100% |
Az őssejt szaporító (Xcell) hatóanyagai:
polifenolok, flavonoidok, rezveratrol.
Összetevők:
pokiszacharidok, triterpének, aminosavak, fucose, klorofill,
likopin, amelyeket az alábbi alapanyagok tartalmaznak.
Összetevők: zselatin, AFA (aphanizomenon flos-aqua), Black Cohosh
extract (2,5% triterpenoids), Fucoidan (Barnaalga-kivonat), Ganoderma
Lucidum, kendermag csíra, kendermag, klorofill, kukorica bajusz,
Lícium Barbarum gyümölcs, szinezék:
Titán-dioxid.
Nettó tömeg: 30 g (1 kapszula/0,500 mg)
Hatóanyag napi adagban:
|
1 kapszula |
2 kapszula |
|
| Aminosavak L-arginin L-glutamin L-asparagin |
2,7 mg 3,9 mg 2,3 mg |
5,4 mg 7,8 mg 4,6 mg |
| Poliszacharidok |
43 mg |
86 mg |
| Likoin (karotinoid) |
3,28 mg |
6,56 mg |
| Fucose |
7,9 mg |
15,8 mg |
| Black Cohost extract (2,5/ triterpenoids) |
10 mg |
20 mg |
További kérdései vannak?
Kérem olvasson bele a gyakran feltett kérdések menübe itt >>
Telefonos orvosi
segítség!
Amennyiben kérdései
merülnének fel az Olimpiq StemXCell őssejtfokozó
étrend-kiegészítővel kapcsolatosan, minden
hétfőn 16.30-tól - 19.30-ig várja
hívását
Dr.Tóth Géza főorvos a 0620/4545730 telefonszámon.
![]()
![]()
VÁSÁRLÁS
EURÓPÁBÓL!
Mostantól Európa számos
országából megrendelhető
az Olimpiq StemXCell
őssejtfokozó kapszula.
![]()
Az Olimpiq StemXCell raktári áron megvásárolható! Nincs szállítási költség!
Vásárlásával azonnal törzsvásárló lesz, így az alábbi árengedményeket veheti igénybe:
Olimpiq StemXCell őssejtfokozó kapszula vásárlása esetén az árengedmény havi szinten
15-30 ezer Ft közötti vásárláskor 10%,
30-50 ezer Ft közötti vásárláskor 15%,
50-150 ezer Ft közötti vásárláskor 20%.
A kedvezményeket minden esetben a vásárlást követő hónap utolsó munkanapján
14 órájáig lehet levásárolni.
Olimpiq StemXCell őssejtfokozó készítmények:
![]() |
Olimpiq StemXCell 50%
30db - 30db 17.190,- Ft Természetes őssejt szaporító és védő. Az Olimpiq StemXCell segítségével 50% -kal több őssejtje lehet! A legjobb őssejtterápia, ha a saját egészséges aktív őssejtszámunkat növeljük. Ezeket a sejteket a testünk ismeri, és az önregeneráció alapját képezik. Az Olimpiq StemXCell az első és egyedülálló természetes felnőtt őssejt szaporító, amelynek igazán rendkívüli tulajdonságai vannak. Tájékoztató Tovább a webáruházba>> |
![]() |
Olimpiq StemXCell 50%
60db - 60db
|
![]() |
Olimpiq StemXCell 75%
30db - 30db
19.500,- Ft |
![]() |
Olimpiq StemXCell 75%
60db - 60db 35.100,- Ft |
![]() |
Olimpiq StemXCell SL 75%
45db - 45db
|
| Olimpiq StemXCell SL
75% 75db - 75db
|
Ha vásárolni szeretne, kérem kattintson ide>>
Bárhogy is dönt, ne feledje Goethe szavait:
Mosolygós szép napot:

Petneházi Szilvia
www.ossejtfokozo.com
info@ossejtfokozo.com
Nyugdíj
kiegészítésre, mellékállásra,
vagy főfoglalkozásra van szüksége? Lesz ideje,
pénze és egészsége!
Olvass tovább>>
______________________________________________________
H Í R L E V É L
Kérem iratkozzon fel DÍJMENTES hírlevelemre,
melyből folyamatosan tájékoztatom a legfrissebb
információkról,
terméktapasztalatokról!
Feliratkozás után azonnal
letöltheti
AZ
ŐSSEJTKUTATÁS
című eBook-ot
Röviden a tartalomból:
Iratkozzon fel MOST!
______________________________________________________
Főoldal Hírlevél
Gyakran
feltett kérdések Sajtó
hírek Partnerek Tapasztalatok
Kapcsolat
Jogi közlemény Megrendelés
Ajánlott
olvasmány Pénzkereseti lehetőség Tapasztalat
füzet
![]()
VÁSÁRLÁS
EURÓPÁBÓL!
Mostantól Európa számos
országából megrendelhető
az Olimpiq StemXCell
őssejtfokozó kapszula.
![]()

A Vitacrystal Flavin7, Flavin77 termékeiből
itt tud
vásárolni, regisztrációs díj
nélkül,
DÍJMENTES házhozszállítással
>>
VIDEÓK
Beszélgetés Szabó László kutatásvezetővel az őssejtfokozó kapszuláról.
Videó bemutató a 75%-os őssejtfokozó készítményekről.
Riport két őssejtfokozó kapszula fogyasztóval
TV2 riport Szabó László kutatásvezetővel
A www.ossejtfokozo.com honlap nem a Flavinárium Zrt. hivatalos honlapja!
Forrás: Flavinárium zRT.
Gyártó: Crystal Institute Kft.
H-3300 Eger, Grónay u. 12.
Minőségbiztosítás
Az Olimpiq StemXCell temékeket az Országos
Élelmezés és
Táplálkozástudományi Intézet
(OÉTI) vizsgálja,
szakvéleményezi, törzskönyvezi. OÉTI
bejegyzési (notifikációs) számok:
2162/2007, 2163/2007
A termékminőség és biztonság magas szintű
biztosítása érdekében
a gyártás a HACCP (Hazard Analysis Critical Control
Point) minőségbiztosítási rendszert alkalmazva
működik.
Ezen belül kiemelt terület a GMP (Good Manufacture Practise)
rendszer elemeinek fenntartása és folyamatos
fejlesztése.

A gyártó cégk ISO 9001:2000
Minőségirányítási Rendszer
Tanusítvánnyal is rendelkezik.
![]()
VÁSÁRLÁS
EURÓPÁBÓL!
Mostantól Európa számos
országából megrendelhető
az Olimpiq StemXCell
őssejtfokozó kapszula.
![]()
Néhány nap alatt 10 évvel fiatalabbnak nézhetsz ki,
mindezt plasztikai műtétek, és botox kezelés nélkül!
Ennél hatékonyabb fiatalító módszert nem találsz, nézd meg MOST>>

A hatékony méregtelenítés eBook
DÍJMENTESEN!

DÍJMENTES
hírlevél + ajándék AZ OSSEJTKUTATÁS
címu eBook!
Kulcsszavak: őssejt, őssejtterápia, őssejt kutatás, őssejtfokozó, őssejt terápia, olimpiq stemxcell, őssejt fokozó és védő, őssejtkutatás, őssejtkezelés, őssejt szaporító, őssejt kezelés kínában
VÁSÁRLÁS
EURÓPÁBÓL!
Mostantól Európa számos
országából megrendelhető
az Olimpiq StemXCell
őssejtfokozó kapszula.
![]()