Kulcsszavak: őssejtfokozó őssejt őssejtterápia őssejt kutatás őssejtfokozó őssejt terápia olimpiq stemxcell őssejt fokozó és védő őssejtkutatás őssejtkezelés őssejt szaporító őssejt kezelés

|
víztisztító
|
Hála a magyar kutatóorvosoknak, mamár nem szükséges milliókat költeni őssejtkezelésre,
Magyar szenzáció: őssejtkezelés beültetés nélkülBudapest - A világon elsőként egri és pécsi kutatók készítettek olyan, természetes anyagokból álló kivonatot, amely 50 % növeli a szervezet saját őssejttermelését. A "mindenhatónak” is nevezett sejtek meg tudják gyógyítani a beteg vagy az idő múlásával romló szerveket. Az őssejtek kapcsán eddig olyan szívszorító történetekkel találkoztunk, amikor súlyos beteg gyerekeknek gyűjtöttek, hogy kiutazhassanak Kínába vagy Ukrajnába kezelésre. Pedig ez a mindenhatónak is nevezett sejt gyakorlatilag mindent meg tud gyógyítani a látászavaroktól, az idegrendszeri problémákon keresztül, a mozgásszervi, szív- és érredszeri problémákig. Az őssejtek a csontvelőben termelődnek. A kutatók kiderítették: mint bármelyik másik szervet, ezt is lehet túltermelésre serkenteni. Húsz természetes anyagot választottak ki, és vizsgáltak azzal a céllal, hogy serkenti-e a csontvelő őssejtkibocsátását. A magyar kutatók 9 olyan hatóanyagot találtak, amelynek hatására 50 százalékkal több őssejt jut a vérbe. Ez nagyjából azzal ér fel, mintha méregdrága külföldi őssejtterápiának vetnénk alá magunkat. Ez a "kezelés” viszont otthon, elérhető áron megoldható. A kutatócsoport az ország különböző egyetemein végzett vizsgálatokat. Ember István professzor és dr. Kis István docens, a pécsi egyetem kutatói nem zárták ki annak lehetőségét, hogy a viszgálati anyag a jövő terápiás lehetősége lehet. A titkos készítmény öt földrész válogatott növényi anyagainak kivonatait tartalmazza. Négy hónap alatt több mint százan próbálták ki a szert. Volt, aki letette a háromdioptriás szemüvegét, volt, aki szklerozis multiplex miatt alig tudott járni, ma már bevásárol, és volt, aki lassan újból munkába áll, pedig vékony, mindig kiszakadó hasfala miatt leszázalékolták” - sorolt néhány példát Szabó László, a kutatás vezetője. Szellemileg is megfiatalít Forrás: www.blikk.hu/cikk.php?cikk=56310 Bárhogy is dönt, ne feledje Goethe szavait: "Ne csüggedj, hisz ifjú vagy, S minden elérhető,
Ha van benned bátorság, Remény, s szeretni erő ...” Mosolygós szép napot:
Nyugdíj kiegészítésre, mellékállásra, vagy fo foglalkozásra van szüksége?
Lesz ideje, pénze és egészsége! ______________________________________________________ INGYENES Kérem iratkozzon fel DÍJMENTES hírlevelemre, Minden hírlevélfeliratkozót megajándékozok AZ ŐSSEJTKUTATÁS című cikkgyűjteményemmel. Iratkozzon fel MOST! ______________________________________________________ Főoldal Hírlevél Gyakran feltett kérdések Sajtó hírek Partnerek Tapasztalatok Kapcsolat
|
víztisztító |